Az idén bemutatott Fuji X-T2 váz számomra olyan szempontból mérföldkő, hogy talán az első mirrorless váz, amely akár már követő AF-ben is képes versenyre kelni a profi DSLR csodákkal. Szinte még meg sem emésztettük mekkora is ennek a jelentősége.

De igazából időnk sincs nagyon ezt ízlelgetni, mert közben már itt az Olympus is az új E-M1 II-vel! A kezdeti nyilatkozatok, valamint a váz ára alapján ráadásul az Olympus elvileg valahová az X-T2 fölé pozicionálja azt.

Joggal merül fel tehát a kérdés, az top Olympus tényleg üti a Fuji ászát?

Sajnos nem áll rendelkezésre a két váz ahhoz, hogy ezt kellő alapossággal magunk el tudjuk dönteni, de még így is, ahogy egyre messzebb jutunk a bejelentéstől, úgy kerülünk egyre közelebb a megfejtéshez.

Az első sajtóanyagok alapján arra tippeltem volna, hogy követő AF-ben nyújt majd valami kimagaslót. Ehhez képest az eddig látott tesztek alapján sikerült ugyan egyértelműen előrelépni, de érzésre stabilitásban még nem tartanak ott, ahol a Fuji.

Tovább haladva ígértek még sokkal jobb képminőséget is, egy új eddig nem használt 20 Mp-es szenzort! Ezen a ponton már világosabban látunk, a dpreview teszt után már nagyjából be tudjuk lőni hol áll a két váz ilyen téren egymáshoz képest. Minden előzetes várakozás ellenére érdemi lemaradásban van aFujihoz képest az E-M1 II.

Gondolom most biztos sokan szívükhöz kaptak, miért rovom ezt fel neki, hisz az eltérő szenzor méretek miatt kb ez a realitás. Természetesen ezzel én tisztában vagyok, csak ha közben az Olympusnál az APS-C szenzorokat is verjük nyilatkozatok tesznek, akkor joggal alakul ki az emberben valami legalább ezt megközelítő elvárás a géppel szemben. Jó, persze legtöbb cég hajlamos túlzásokra, csak mintha itt most az Olympus el is hitte volna a saját nagyotmondását és ennek megfelelően árazhatta az E-M1 II-t mélyen az X-T2 fölé, gyakorlatilag a Nikon D500-zal egy magasságba.

Hogy így volt e vagy se, nem tudom, de ilyen előzmények és árazás után azt hiszem a minimum, hogy valami nagyot villantanak. Ehhez képest úgy néz ki még a kötelező minimumot sem tudták megugrani. Egy dolog, hogy műfényben magas érzékenység mellett nem sikerült előrelépniük, de hogy a PEN-F-hez képest is jobban elszálljon a kék csatorna kicsit meglepett.

Mindebből arra következtetek, hogy az E-M1 II-ben található újnak nevezett 20 Mp-es szenzor egyetlen fejlesztése igazából, hogy gyorsabb kiolvasásra képes. Ez önmagában rendben is volna, hisz a videóra és az elektronikus zárra ez pozitív hatással van. Ugyanakkor a fenti példa arra enged következtetni, hogy ezért cserébe egy leheletnyit be kellett áldozni a képminőség oltárán.

Ezek után nagyon kíváncsi lettem volna a jól megszokott dinamika tesztjükre is, mikor alulexponálás után húzzák fel a RAW fájlokat, azt vizsgálva mennyi tartalék van alul, de sajnos ez valamilyen oknál fogva kimaradt az E-M1 II tesztből. Lehet úgy voltak vele, hogy érdemben ugyanazt hozta volna, mint a PEN-F. Én azért a helyükben nem spóroltam volna ezzel, de ha már így tettek, akkor ezen a ponton akkor nézzük mi is a PEN-t.

Mikor MFT rendszerről Fujira váltottam az egyik legnagyobb pozitív élményem az volt, hogy utóbbi képeit mennyivel szabadabban lehetett felhúzni. Aki ezt nem próbálta gyakorlatban sokszor nem is érti mi ebben olyan nagy szám, hisz a DXOmark mérései alapján is az újabb modern FT szenzorok dinamikában tényleg alig maradnak el APS-C társaiktól. És valóban, ha pusztán a zaj és a visszanyerhető részletek mennyiségét vesszük alapul, akkor a különbség tényleg elhanyagolható. Más szempontból meg ég és föld a kettő.

Csak hát sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy 100% nézetben kicsi croppokon kergetjük a különbségeket és közben a pixelektől már nem látjuk a lényeget, magát a képet. Éppen ezért érdemes néha a dpreview táblázatból is kikapni a képeket és belenagyítás helyett inkább egy lépést még hátra is lépve megvizsgálni az egészet. Ilyen formán az Olympus esetében így fest +5 EV push lépésről lépésre.

Katt a galériára!

Jól látható ahogy lépésről dobja el a kontrasztot és torzul az egész kép mind tónusok, mind színek terén. A mai adobe szoftverek hiába szűrik a színzajt remekül pixel szinten, ha az egyszer nagyon elszabadul, akkor a kép egésze végeredményben így is sérülni fog.

És most lássuk ugyanitt a Fujit.

Katt a galériára!

Hoppá! Gyönyörűen tartja a színeket, a feketéket. Az Olympusnál tapasztalt mértékű szín és tónus torzulástól szinte teljesen mentes. Miközben az PEN-F már +2 EV mellett is megjelenik a tompulás, a feketék lilulása, addig ilyet Fuji még +5 EV mellett se nagyon produkál. Ez pedig lényegesen nagyobb különbség, mint amit a szenzor méretek közti különbség indokolna.

Ettől még persze a DXOmark mérések se hibásak. Nyers teljesítményben tényleg alig van különbség, az Olympusból is közel annyi részletet lehet visszahúzni. Ez a fajta sokak által nem mért és nem említett különbség nem ilyen jellegű. A különbség gyakorlatban leginkább abban nyilvánul meg, hogy míg a Fujinál egy alul exponált kép szinte elintézhető egy pöccintéssel az expo csúszkán, addig az Olympus esetében a színek és a tónusok torzulása miatt ugyanez egy sor plusz munkát igényel. A torzulás mértékétől függően ilyenkor sokszor izzadságos tologatás kezdődik, hogy nagyjából helyre pofozza a fotós a képet valami nagyjából egészségesre.

Erre a karakterbéli különbségre persze sokan csak legyintenek. Pedig profi fotósnak nagyon nem mindegy mennyi időt kell a monitor felett eltöltenie utómunkával. Egy-egy riport munka után akár több ezer kép kötegelt feldolgozása esetén hajtépős mikor ilyesmiken akad el a munka megszokott üteme.

És a lényeg, az eredményeket látva kijelenthető, az E-M1 II esetében érzékelő teljesítménye sem az a pont, ami a magas árazást indokolná.

Kérdés mi maradt? A 4K videó persze szép dolog, de ma már ez is alap. A végére nem maradt más, az egyetlen egy olyan érdemi pont, ahol a konkurensekkel szemben tényleg képes egy kis pluszt felmutatni és az az eddig is kiváló szenzor stabilizáció! És itt végre a tesztek alapján úgy tűnik nem csak szavak szintjén teljesít jól, de a gyakorlatban is. Igaz már az elődje is olyan jó volt, hogy igazából ahhoz képest házon belül már nem is olyan nagy az az előrelépés.

Ettől függetlenül ezen a ponton el kell ismerni, ezen a területen ismét nagyot alkotott az Olympus! Ugyanakkor a kérdés még ezzel együtt is adott, egy hatékony szenzorstabilizáció tényleg elég indok önmagában erre az árazásra?

Nos, sok múlik az egyéni preferenciákon is persze, de engem összességében nagyon nem győzött meg. Ami persze nem azt jelenti, hogy ne lenne nagyon jó váz az E-M1 II is, de hogy irreálisan árazták az most már azt hiszem bizton kijelenthető.